A LANTHOZ.

Zengj, oh lant, húrodon

Igéző éneket,

Hangod szelíd legyen,

Olvasszon szíveket.

Fesd az ifjú kebel

Heves küzdéseit,

Egekre szárnyaló

Merész reményeit;

Az emberéletet,

Gyarló szép álmait,

A sírt, melynek vihar

Nem éri partjait.

Zengj bút, vigalmakat,

Az érző szív baját,

A lyányka kék szemét,

Tündöklő szög haját;

S melyet virágival

Istenkéz hímezett,

Zengd a kies tavaszt,

A szép természetet.

S a merre kéklenek

Kárpát szirtormai,

A merre omlanak

Dunának árjai:

Gyulassz nyelv és haza

Iránt hő kebleket,

Magyar szép ajkakon

Viszhangzzék éneked.

S ha vígalom derűl

Vidám dalodra majd,

S mély gyötrelmid felett

Mély gyötrelem sohajt:

Egy új Olympián

Ne kívánj pályabért:

A legszebb koszorút

Nyerted küzdésidért.