A legszebb dalom Édesanyámnak

Fogok dalolni édes szerelemről

Jövő napoknak bíbor hajnalán.

Füvek, virágok mind reám figyelnek

Bűvölten hallgat minden csalogány.

A föld mámoros, mély álomba szédül

S a dal csak zeng, csak zeng az ajkamon

Kezem a lantnak aranyhurjain jár

De mégsem ez lesz a legszebb dalom.

Behatolok a titkos műterembe,

Hol a nagy Mester vésője alatt

A jövendőnek márványszobra készül

S ihletve zengek Isten-titkokat:

Elzengem végig önfeledt ajakkal:

Kinek jut bukás, kinek hatalom,

Nagyobb leszek a régi prófétáknál: –

De mégsem ez lesz a legszebb dalom.

Elzengem halkan, fátyolos kobozzal

Fájdalmaimnak zordon énekét

Elpanaszlom, hogy hányszor is csalódtam

Hogy vesztettem el mindent, ami szép;

És akkor, aki tündérvarázslatban

Úgy élt bánattól, bútól szabadon

Szívéhez kap és forró könnye csordul

És mégsem ez lesz a legszebb dalom.

Ott leszek majd a szörnyű harcmezőkön

Hol bosszút állhat, aki sokat tűrt,

Hol vért gőzölgő paripák robognak

S az én ajkamon harsog majd a kürt

S e kürtnek hangja elnyel ágyudörgést,

Halálkiáltást véres rohamon,

Arcokon ég a lelkesülés lángja!...

De mégsem ez lesz a legszebb dalom.

Hanem amikor csendes alkonyatkor

Úgy ülsz borongón, édes jó Anyám –

Megtámadva az élet fájdalmától,

S könnyes szemekkel tekintesz reám;

Én egy ujjongó, édes dalba kezdek,

Szívem derüjét mind Neked adom...

Te átölelsz és némán összecsókolsz...

És ez lesz nékem a legszebb dalom.