A LELKEM KÁNAÁN-MAGVAI

Majd elmulnak ezek a remegések,

Lesz az Életnek cukros bora,

Majd zúgni fog kis templomban az ének,

Havas karácsony s Úr-vacsora

És rigmusos gyermekek jönnek.

S tán árka lesz ennek a vád-özönnek,

Győztesre szárad ázott szárnyam

S eljön, hogy majd csak azt kivánjam,

Ami beteljesedhetik

S hogy újból és fentujjongva akarjak.

Majd galambok lesznek a lomha varjak,

Finom nő-testek, remegősek

Várják vágyón, hogy lepleiktől

Szabadítsam meg őket

És nagyon sokan szeretnek ismét

S én sokakat fogok nagyon szeretni.

Szent szántásba akkor fogom majd vetni

Lelkem Kánaán-magvait,

Melyek ma még, jaj-jaj, rohadnak.

Dicső leszek s örülni fogok

Mindennek és magamnak

S a földnek, melybe áldott, bő markom

Hitet, jövendőt, örömet hintett:

De ha nem így lesz, az is mindegy.