A Madonna fakirja

Hogyan lépett e primitív Madonna

e volutás, barokk párkányra? Olyan

magas a párkány, hogy amint az évek

malma csikar, ki béna földön ülök,

romló szemem nem éri már a márvány

únt díszein túl ama boldog arcot.

Mert jaj, ma, társak, földön ül a költő,

mint egy fakir az aranyos teremben,

zsákmány és gyöngyös táncok közt - de ő csak

mezitlen és soványan ül, a nábob

szőnyege sáros lesz nyomától, úgy ül

idegen, és csúf sebeit vakarva.

Mit keres ott a földön? Tán a rímet,

mint leejtett pléh-csörgőjét a gyermek,

keresi gyermekessen. A cselédek

kisöpörték? vagy ott csörög a táncban

perecnek kötve egy frivol bokára?

vagy legurult a terrászról a sárba?

Nézz föl az égre, lelkem! Már a vércsék

kerengnek ott; s az ember is, ha szárnyas,

vércsét csinál magából. Jön a sűrű

tavasz - de vadszin egében csak inkább

rémít a szürke berregés, csak inkább

eltűnik az angyalok kék ruhája.