A MAGYAR HÖLGYEKHEZ

Kell-e dal, szép és varázsló,

Kell-e szép rege,

Vészbe játszó és derűbe,

Mint hazánk ege?

Van-e kedvetek figyelni?

Mondhatunk egyet;

És ha tetszik, és ha kedves,

Mondunk ezeret.

Vérünk lángja lesz dalunkban

Forrongó meleg,

Élet és világ regénkben,

E nagy tömkeleg

Köny - s mosolyból összeszőve.

Víg, borús egünk,

Köny - s mosolyból, melyeket mi

Tőletek veszünk.

És a szőnyeg lesz kicsinded

Csarnokunk falán,

Amit a szív s elme rajzol

Bűvös asztalán:

Nőerény és női szépség

Angyalképei,

És az édes hitszegésnek

Szenvedései;

És a szellem, mely szeszélyes,

Csínba öltözik,

S önmagával s a világgal

Folyvást küzködik.

Egy hibázik műveinkhez,

Nyájas napvilág:

Az ti vagytok. - Ahol ez nincs,

Nincs szellemvirág.

Kis dolog lesz szép szemekkel

Ránk lenéznetek.

Csínos fejjel meghajolni

Hogy figyeljetek;

Kis dolog lesz, és nekünk nagy,

Meghallgattatás:

Kedvezéstek drága kincsét

Hogy ne nyerje más.

És ha néha rosz hevünkben

Zordonak leszünk,

Mert talán a féltés dúlja

Fájó kebelünk;

Mert talán az idegenben

Leltetek gyönyört,

Míg bennünket elhagyottság

Szégyenláza tört;

Megboszúlni könnyü mód van:

Haragudjatok;

A haragban békülésre

Mindig kész az ok.

S szép a szép szemek haragja,

Mint villám s az éj,

Ah de édesebb a béke,

Megbékülni kéj.

Hagyjatok, de térjetek meg,

Mint a kikelet,

S dal, virág közt elfeledjük

Könnyen a telet.