A MAGYAR NEMZET [1]

Oh ne mondjátok nekem, hogy

Hajnallik hazánk felett!

Látom én: az ő számára

Sző a sors szemfödelet.

S kérni istent nem merem, hogy

Nemzetem gyógyítsa fel,

Mert e nemzet, elhigyétek,

Életet nem érdemel.

Figyelemmel átforgattam

A történet lapjait,

S fontolóra vette lelkem,

Amit e hon végbevitt.

S mit találtam ott fölírva

Századok bötűivel?

Azt találtam, hogy e nemzet

Életet nem érdemel.

Jóra termett nép honában

Egy a szív, az akarat,

A közérdek mellett minden

Különérdek elmarad.

Itten oltárt minden ember

Ön bálványaért emel -

És az ilyen önző nemzet

Életet nem érdemel.

Voltak egyesek közöttünk!

Tiszta, hű, nagy szellemek,

Akik mindent, amit tettek,

A hazáért tettenek.

Hány volt köztök, kiket a hon,

Maga a hon veszte el!

És az ily hálátlan nemzet

Életet nem érdemel.

Más hazában híven őrzik

Mindazt, ami nemzeti;

Ősi kincsét a magyar nép

Megveti és elveti,

A magyar magyarnak lenni

Elfeled vagy szégyenel -

És az ily elkorcsult nemzet

Életet nem érdemel...

Oh de mért elősorolnom

E szegény hon vétkeit?

Lesz-e sors, oh lesz-e isten,

Aki minket megsegit?

A nagy isten szent kegyéből

Jő-e megváltási jel?

Lesz-e még e nemzet olyan,

Hogy halált nem érdemel?