A MAGYAR TANÍTÓKHOZ

Itt volna hát a szent, a várt Szélvész,

Tespedt tavat mely fenékig zavar?

Alázását ki oly bűnösen tűrte,

Lázad hát már az Élet alágyűrtje,

A tanitó, a legrababb magyar?

Gyújtatott lelkek víg mécsesének,

Ott, hol Sötét ül várost és falut

S hol eped fényért cellák milliója,

Magyar sivatag magyar tanitója

Rabok között rabként senyvedt, aludt.

Bús ébredők! a naphoz az arccal,

Pusztul ez ország s az idő repül

S kik hivattatok vezérül a népnek,

Ne maradjatok gyáva csőcseléknek:

Úri gazságok jobbágy őreül.

Ha itt a Szélvész, szivet elébe,

Ha itt az óra, verjen hangosan:

Szélvész verte, szép, nagy szivekre vár itt

Egy sötét ország, melynek páriáit

Nem mentheti már, csak szélvész-roham.

S ha itt van már a szent, a várt Szélvész,

Köszöntjük ezt a zárka-nyitót.

Lelkünknek fényét ezer éve orzák,

Kapja meg végtén szegény Magyarország

A szabaditó magyar tanitót.