A Magyarok Istenéhez

Vagy-e? S ki vagy? S mienk vagy-e? Csupán

mienk és senki másé? Szabad-e

hogy csupán a mienk légy? És lehetsz-e

az, aki vagy, ha csupán a mienk vagy?

S mégis: lehetsz-e aki vagy, ha nem tudsz

csupán-mienk is lenni? Lehet-e

világod végtelen, ha nem vagyunk

mi is középen, és sorsunk a Tengely?

Mi vár reánk? És jön-e még igazság?

Vagy mi leszünk a keresztrefeszített

a nemzetek közt? Akkor is középen

áll a Kereszt, s ki szenved: Messiás.

És ez van talán hátra még. Az embert,

az aprót, megváltottad már. A népek

váltsága jő most. S bizonnyal mienk vagy,

Isten, amíg mi hordjuk a keresztet.

Mert nem lehetsz a mérges kis Wotanok

öccse te, egy a sok közül, pogány

csillag, hanem ki eljött, csillagoltó

nap, s kinél kisebb nékünk nem elég:

magyarok és mindenek Istene.