A mandarin réme

Bölcs és vén és mandarin vagyok,

mindent szeretek, mindent tudok.

Este lugasokban üldögélek,

asszonyok csókolják lábamat,

s úgy öntik el lelkemet a kéjek,

mint a fürdőt a patak,

s akkor úgy süt rám a lampion,

mint a hold süt át a patakon,

ahogy látják a halak; de halvány

gömbje eltorzulva hirtelen,

rózsaszín, áttetsző papirarcán

egyszerre csak megjelen

egy keserves, rettentő vonás,

melytől szemem porcellánja vás,

fogam vacog, és mandarin-lelkem

földön csúszik, mint silány kigyó,

akit megzabáltan és betelten

bunkajával sujt a pór,

s már vonaglik. Óh mit ér a kincs,

mit ér sárga selymem és a tincs,

süvegemnek gombjai mit érnek

s bölcsesség és csók és hatalom,

ha lelkemben fintor lesz a fénynek

tánca, és a lampion

rám nevet, mint fitosorrú rém,

s halk sugárfogakkal mar belém,

s szememen át úgy pislog agyamba

síri-durván hályogos szeme,

mint egy útszélen felfordult bamba

koldus hitvány szelleme?