A MARADANDÓSÁG VÁROSÁBAN

Vajon igaz, hogy Debrecenben

A Maradandóság lakik?

Én a Mulandóság fia vagyok

S azért siettem most ide,

Hogy megkeressek valakit.

Itt kell, hogy éljen valahol még,

Csak elrejtik évek s falak,

Gyöngyvirágosan Seszta-bort iszik,

Lecsacsizza az Életet,

Leányt űz, vagy verset farag.

Szulamit és Szaffó az álma,

Vidám rémek veszik körül.

A világ: Nagyerdőtől vasútig.

Boldoggá teszi a sírás

S egy olcsó csóknak is örül.

Itt él, itt van, meg kell találjam,

Az ma is él, az nem halott.

Ilyen jó helyről el nem mehetett.

Megsimítom vén arcomat:

Nem én vagyok, nem az vagyok.

Az ma is él és úgy él, mint más,

Úgy csókol, úgy sír, úgy kacag.

Új, külön Apollója nincs neki

S úgy ír verset, ha verset ír,

Ahogy szokás, ahogy szabad.

Ha jön az éjjel, tud aludni,

Ha jön a harc, hát talpra áll,

Ha ölelő, szép asszony jön, ölel,

Jó cimborája jön, iszik

S mosolyog, ha jön a Halál.

S mi lenne, ha most látna, jönne?

Engem egy nagy átok borít.

Nem akarom látni, nem keresem

Az én fantom-kamaszomat.

Maradjon itt, maradjon itt.