A MÁRCIUSI VÉNEKHEZ

Nagy, lelketlen hűhótokon

Legyen eggyel több ének:

Ím, itt a dal, ím, itt a dal,

Óh, márciusi vének.

Nos, agg rímek, feszüljetek

Semmiséges magasra:

Ki gondol itt, ki gondol itt

Becsületes tavaszra?

Volt itt tavasz valamikor,

Itt egyszer tüzek égtek,

Nem éltek itt, nem éltek itt

Örökkön bárgyu vének.

Vörös volt itt a büszke szín,

Tüzes, magyar sugárzás,

Forradalom, forradalom,

Bíboros eszme-párzás.

Új mámoroknak tűz-leve

Volt, amit akkor ittak,

Ti pocsolyát, ti pocsolyát,

Vén márciusi ifjak.

A trágyadombon nyit virág,

Korhadt fát gyújt a szikra,

Itt csupa múlt, itt csupa múlt

A lelkek álma, titka.

Vén, álmos kenyér-bakterek

Kántálnak itt az éjben

És álmosan és álmosan

Zendül a bamba éljen.

Senki sem tudja, mit akar,

Mit akarhat, mit várhat.

Ki érti itt, ki érti itt

A tavaszi csodákat?

Törjetek ránk, vad ifjuság,

Cikkázó csoda-rémek,

Reszkessenek, reszkessenek

A márciusi vének.

Kérődzni lomhán, nyálasan,

Ez tán az ökrök dolga,

Ha nincs magunknak tavaszunk,

Pusztuljunk a pokolba.