A MARSON

Testvérem, tegnap este,

Halló! de furcsa volt!

Elindultam a Marsba,

Hopp! hogy zuhant a Hold!

Jó gépem adamantin

Szárnyán zengett a drót,

Amikor lecsavartam

A gravitációt.

De, kérdem, ez az út is,

Ó, jaj mire való?

Megjöttem, rőt hegyek közt

Lassan szitált a hó.

Fáztam. Nagy volt a csend, és

Körül a rozsdakék

Távolban újra láttam

Örökegy tengerét

Az Űrnek, a nagy Pusztát,

S rajta a sok, szelíd

Csillag-reménytelenség

Kis pásztortüzeit.

A Földet is, ahonnan

Kószán és reszketeg

Üzent valami tört fény:

Tán Párizs lehetett?

Vagy az én bús hazámnak

Könnyei? nem tudom;

Már vissza se találtam

Gépemmel az uton.

Szigetelő kesztyűim

Lehúztam csöndesen,

És reggelre meghaltam

Egy villamos hegyen.