A MEGABRONCSOZOTT LÉLEK

Bizony, ha élek,

Talán én is lantot cserélek,

Hiszen még máma

Abroncsozza lelkem a fáma.

És hogyha holnap tetszenék,

Jönnének más húrú zenék,

Új hírek és új aggodalmak.

De befűtött az Úr a dalnak,

Ha ilyen könnyen lebben el

A hit, a máj és a tüdő

S mint költők hívják: a kebel.

Bizony, ha élnék,

Életemet halálnak vélnék,

Mert élnék ócskán

Túl minden ringy-rongy földi jócskán.

És hogyha holnap tetszenék,

Van élet és halál elég,

Van összvére e szép kettőnek:

Szülő-ágynak és temetőnek.

A bölcs ember sírva mulat,

De végül minden egyszerű:

Egy úri, hősi mozdulat.

Bizony, ha holnap

Hír-abroncsaim szétbomolnak,

Szabad-szebben

Lélek nem hullt szét lelkesebben.