A MEGCSÚFOLT EMBER

Megcsúfolt ember, ember, Ember,

Már mi régen nem voltunk jóban,

De szántalak, sajnáltalak

S néha-néha csinosítóbban

Néztem reád s kedveltelek.

Óh, álmok, kedvek és kegyek

S minden, mit az Embernek adtam,

Be örökre elmultatok.

Ezt a hitványt én megsirattam?

Most érte el igazi sorsa

S most szentelem meg magamat,

Ki nem törődtem ember-sorba

S akinek mindig idegen

Volt ez a hiú, éhes csorda.

Maga-fűtötte vad pokolba

Veszett ebként belerohant,

Megcsúfolt ember, ember, Ember,

Ma már nem tudok kegyelemmel,

Úgy mint régen, nézni reád,

Vesszél, botor, pusztulj, botor.

Szivem félősen haldokol,

Hogy ne legyen közös ezekkel,

Mert sohse volt aljas és ember

S megérdemel egy más halált.