A megégett nagytemplom falai közt serkent gondolatok

No, megvan a kár! hajdani címerünk

És régi díszünk pernye alatt hever.

Amit tehát dicső atyáink

A veszedelmes idők s bajok közt

Hol életek, hol drága vagyonjaik

Feláldozásán tudtak, az ellene

Folyvást agyarkodó veszélyek

Körme alól ki-kiváltogatni,

Gyász omladékban hányja szemünkre, ma

A fényes úttól mennyire távozánk,

Melyen nagyérdemű atyáink

Felnyomozák vetekedve Kodrust.

Hív bajnokinknak mennyei lelkei

Kik Régulusnak legnehezebb nyomán

Törtettetek romolhatatlan

Vára felé az örök neveknek.

Bátran vivén a nyársakat, a kemény

Halálra, kedves honnyotokért, ugyan

Lássátok e szörnyű veszéllyét

Aljasodott maradékitoknak,

Áldott atyáink! hogyha ugyan lehet

A bóldogoknak sírni, sirassatok,

Mert vége a Palládiumnak.

Vége van! és mi, ihol la! élünk.

Szánjátok-e már elcsenevült fiak

Lassú veszéllyét, mert oda hajdani

Egymás eránt való szerelmünk,

Melyet örökbe ti hagytatok ránk.

Sem a tatárok, vagy törökök, sem a

Rossz nyíri pajkos nép riha tábora

Nem tettek ennyi kárt közöttünk,

Mint ihol a ravasz elpuhúlás.

A közhaszonról már nem is álmodunk,

Egymást emésztjük, s bóldog atyák! jeles

Érdemteket, hív társaiknak

Kornyadozó nyakakon tapodják

Némely, csak önnön hasznokat éhező

Fukar kevélyek. Mert bizony a sasok

Bagoly torongyokká fajultak.

Óh, esedezzetek istenünknél

Értünk, dicsőült lelkek! E hamvain

Szent templomodnak, mennyei jó Atyánk,

Im én is elbágyadva kérlek,

Halld meg uram! Könyörülj hazámon!

Add vissza közénk a szeretet tüzét,

Mely szíveinkből mind kialudt! vele

Hadd légyen e szent hely, midőn majd

Helyre fog állni, dicsőbb amannál.