A MEGNŐTT ÉLET

Hatalmas, hős, sudaras multnak

Ágai, gyönyörű éveim,

E véres idő-mosolyok,

Igazi lombba most borulnak.

Méltó, nagy tavasza most ért meg

(Túl rémületeken s vágyakon,

Tavalyi kisértéseken)

Az én istenemnek: a Vérnek.

Az Élet szörnyüséges, gazdag

S az én kicsúfolt, szent sebeim,

Mint rózsák piros májuson,

Egy világ testén fölszakadnak.

Most, íme, itt az életemnek

Átkos és bús magyarázata,

Sejtő kínja, szédülete,

Dölyfe, - íme, honnan erednek.

De e tavaszt lombosan állom

S megért mindent e megért tavasz.

S olyan nagy most az életem,

Mint óriás grimászu álom.