A MERENGÉSHEZ

Merengés, ó, merengés, mélyén a csöndes éjnek

Rejtelmes látcsövünk, szelíd kristályu lencse,

Mért néz ma rajtad újra a csüggedt, árva lélek,

Kutatva: sorsa éjén arany planéta leng-e?

Merengés, ó, merengés, oly írral telt szelence,

Minővel látni kenték szemük varázsló vének,

Hogy szirtek rejtett kincsét előttük megjelentse,

Ó, mért mutatsz megint fényt a lélek bús szemének?

Merengés, ó, merengés, hisz hazugok a fények,

S mint sós lehű lagúnán a cifra, vén Velence,

Csak ringasz renyhe tükrén a könnyek tengerének -

A tétlen búsulótól elfordul a szerencse,

És meg nem könyörülnek őrajta semmi mélyek,

Sem fenn az égi szférák őnéki nem zenélnek...