A MESE MEGHALT

Mese-zajlás volt. Még élt a Mese

S egy tavaszon én valakire vártam.

Mese-zajlás volt. Zajlott, sírt a vágyam,

Parthoz sodort egy illatos mesét,

Parthoz sodort egy kósza asszony-árnyat.

Hol szedte? Merre? Nem tudom, de szép,

Új mese volt ez s az árny csodasápadt.

Mindig szerettem árnyat és mesét:

A legszebb mesét és a legszebb árnyat

Egy babonás tavaszi éjszakán

Addig kérleltem, míg életre támadt.

Mese-zajlás volt. Még élt a Mese.

Mese-zajlás volt. Meghalt a Mese

Ugyanez éjjel. Bénán, félve, fázva,

Élő mesére s élő asszonyára

Riadtan néztem. Nem az én mesém.

És ez az asszony, ez a csodasápadt?

Ez Minden-asszony, ez nem az enyém.

Tolvaj a lelkem, idegen csodákat,

Idegen árnyat terem és mesét:

A mese régi s rizsporos árnyat

Kérleltem egy tavaszi éjszakán,

Mikor a vágyam utolszor megáradt.

Mese-zajlás volt. Meghalt a Mese.