A mese vége

Kicsi Húgom, én elmegyek.

Jó volt tenéked

mesélni lassan,

illatos, álmos

rózsalugasban.

Kicsi Húgom, én elmegyek.

Szirom permetez,

hol lép a lábam

és sírni kell,

mert ez rosszul van,

mert ez bután van.

Kicsi Húgom, én elmegyek.

Míg eltűnök egy fordulónál,

nézzél utánam!

Virágot dobtam, visszadobtad,

visszaráztál sok pazar szirmot

és most már minden sárba-rothad.

Hittem: örök szavakat ások,

ültetek el egy kicsi kertbe...

Most elverik a káromlások.

Szép volt a fehér kicsi oltár

és rászakadt az egész templom –

Én nem mondom, hogy oka voltál.

Csak siratom, hogy annyi múlt,

annyi kábító sziromjáték

szitálva, lassan földre hullt:

Csókok, szerelmes régi posták...

Dübörgött az idő-szekér

És patkós lovak eltaposták.