A mezei gyönyörűségről

Jertek a mezőt szemlélni

S azzal az örömmel élni,

Melyet érez csupán a bőlcs szív,

Jertek a boldog helyekre,

E szabad mezőségekre,

A napnak áldott világa hív.

Te pedig, Uram! szívünkbe,

Munkáid szemlélésünkbe

Egy mennyei hév örömet tőlts,

Hogy e vőlgyben járkálásunk,

A virág közt múlatásunk

Előtted kedves légyen és bőlcs,

Mely kedvesen illatozik,

Mely kedvesen játszadozik

A nyugati széltől, minden ág!

Szívünket mint mulattatja,

Ah miként csiklandoztatja!