A MI HÁBORÚNK

Fölsirásaidnak könnyeit

Fölissza az én tudós ajkam

S dacodat, mely a Mindenség daca,

Csak törd meg rajtam

S meg fogsz lágyulni szeliden.

Mennyi Igen

Van annyi Nem fölött

S ha összeütközök

Bolondos, édes, kis fejeddel,

Nem baj az, kislyányom:

Megcsókolom a homlokodat

S feledd el,

Mert a Nemnél több az Igen.

Lüktető fejem térdeiden

Áldja a sorsát:

Talán már sok is

Ez a boldogság

S te bántásod, mely félő imádat,

A Vér rakonca, csoda-szép:

Fogadd el szomjas, nagy hivét

A szádnak: a számat,

Ki szádon őrjöngve pihen.

S kivételes berkeiben

E háborús, dús, cifra napoknak,

Háboruink egymáshoz szoknak

Csókosan.

S óh harcos, fájó szerelem:

Veled én és te énvelem

Éljük az örök háborút.