A munka népe

Véresképü századokon által,

Hadakozva, törökkel, tatárral,

Hősi karral védve a világot,

Magyarország mint egy bástya állott,

Mindig bátran, győzve, halni készen.

Hősök népe! Éljen, éljen, éljen!

Hejh, nem is volt, nem volt nyugodalma,

Fölveré a harczok riadalma.

Hadi kürt volt egyetlen zenéje.

Véres kard járt megyéről megyére,

És a mitől piroslott a róna,

Piros vér volt, nem a piros rózsa.

Gonosz idők, elmultatok régen!

Nem, a félhold, nap ragyog az égen;

De Árpádnak edzett harci népe

Nem henyéli át a napot mégse.

Kardját ugyan emésztheti rozsda,

Ott az eke, ásó, kapa sorba!

S lőn, hogy a mely eddig vért piroslott:

Verejtéktől gyöngyözik a homlok.

S hol ágyuja dörgött a csatáknak:

Munka-lárma veri föl a tájat,

S hangzik pöröly, kalapács serényen,

Munka népe! Éljen, éljen, éljen!

Munka népe! Az Isten megáldja,

Üdvözítse béke olajága,

Tettereje, lázas munkakedve

Nagy nemzetek sorába emelje,

Hogy a büszke jóslat igaz légyen:

Magyarország nem volt, hanem lészen.