A MUNKÁCSI VÁRBAN

Itt tüzé föl piros zászlaját a

Szabadságnak Zrínyi Ilona?

A szabadság hősinek tanyája

Íme, íme most rabok hona.

Semmi más, mint dönthetetlen kőfal,

Semmi más, mint lánccsörömpölések -

Bátran tudnék a vérpadra lépni,

Oh de ez a börtön... ettül félek.

Föl s alá jár magas büszke fővel

Ott a sáncon egy ifjú fogoly;

Messzeszállott lángtekintetével

Vajjon hol jár gondolatja, hol?

Lépte gyors még; uj vendég bizonnyal,

Erejét az éj s lánc nem töré meg -

Bátran tudnék a vérpadra lépni,

Oh de ez a börtön... ettül félek.

Ott a másik sáncon egy öreg rab,

Nem tekint sem ide, sem oda,

Lassan hordja könnyü, száradt testét...

Nehezebb már lánca, mint maga.

Tört szeméből holt sugár buvik ki,

Mint a sírból a kisértő lélek -

Bátran tudnék a vérpadra lépni,

Oh de ez a börtön... ettül félek.

Ifju rab, nézd, mint virít az erdő,

Akkor is, ha kijösz, zöld lesz az,

Ah de téged, téged akkorára

A nyomor s bú régen behavaz.

És te vén rab, tőled már talán csak

Itt vesz búcsut a lánc és az élet -

Bátran tudnék a vérpadra lépni.

Oh de ez a börtön... ettül félek.

Föld alól föl halk nyögés jön; mint a

Köszörült kés, metszi szívemet.

El, el innen! fönn vagyok, és mégis

Környekez már-már az őrület,

Hát ha még lenn volnék, hogyha ott lenn

Híznék rajtam testi-lelki féreg!

Bátran tudnék a vérpadra lépni,

Oh de ez a börtön... ettől félek.