A’ Músák.

Ne hidgy, Barátom! ah ne hidgy a’ kérkedő

Músa-seregnek! - Üres

álomtünések, hasztalan

gyermekcsecsék, a’ mikkel édesítenek;

mostoha sors, nyavalyák,

keservek, éhség, üldözés,

a’ mikkel értek végbe vitt nagy érdemű

tetteidet fizetik

e’ vén leányok. - A’ kiket

közűllök a’ Természet édelgése szült,

hogy keserű poharát

sorsunknak édesítenék,

‘s a’ bölcs örömnek nyájas érzeményivel

emberi kellemetet

ébresztenének duzmadó

kőszíveinkben; gazdag asztalok körűl

a’ maradék levekért

sokat kokétkodván, erős

gyanúba hozták állhatatlan szíveket

bölcs szeretőik előtt,

és hervadó pártájokot

minden bizonnyal más világra is viszik

őszbe vegyűltt fejekenn.

A’ többiek, kik ránczba vontt

homlokkal a’ mélyebb tudósságnak kies

ernye alatt zomokabb

jutalmakért henyéltenek,

vagy háborúkot gyújtogattak, a’ helyett

hogy sükeres tudományt

terjesszenek világtalan

nemünkre; végre meglapúlván vérszemes

gondviselőik alatt

erszénnyek, egymást üldözik,

‘s agyarkodó zsembeskedéssel terhelik

kéjtelen életeket.

Látták nem egyszer e’ szelíd

szűzeknek engesztelhetetlen mérgeket

borzadozó szemeim;

látták dühös csatáikat,

mellyekben egymást majd halálig hurczolák,

durva szidalmak alatt,

tisztes hajoknál fogva. Csak

aczél okokkal tudta buzgó szíveket

fegyveres őrserege

a’ rendnek arra birni, hogy

a’ puszta szitkoknál megállapodgyanak.

Messze kerűld, ha szeretsz

békével élni, e’ tudós

csordát, Barátom! Szántogass inkább kövér

földeket, olts szapora

fákat, nevelly dúzs nyájakot,

apolly zsibongó méz-szedőköt, nyesdegély

háladatos venyegét;

‘s ha házi gondgyaid között

vígasztalást kíván koronkint bús fejed,

nézz ki leányi közűl

Hazánknak eggy szépet, kinek

forró szerelme felderítse szívedet,

‘s asszonyi díszeinek

harmat gyanánt frissítgető

bűbájolásit fűszerezd meg nyájasan

eggy igazán szerető

barátnak édelgésivel.