A MÚZSÁHOZ [2]

A te ernyődnek kies alkonyában

Andalog szívem, Helikon leánya!

Álmaim tündér ligetit te hímzed

Bájos ecsettel.

A szökő Hórák mosolyogva lengnek

Büszke hullámin magas énekednek,

S halhatatlanság koszorúi nyílnak

Könnyű nyomokban.

Megszeged reptét az örök tünésnek;

Néma hamvvedrek mohait biborral

Fested, és a bús ravatalba fényes

Életet öntesz.

A derék tőled nyeri szíve bérét.

Hector és Alcíd dalod égi szárnyán

Hágtak a Dörgő palotája ázur-

Bércein által.

A te berkedben szedi laurus-ágát

Théba föntzengő koszorúsa, Pindár

És az ömlő lant fejedelme, Flaccus

S Lesbos alakja.

Mély sugallásod kiemelt magamból,

Sátorod csendes kebelébe intett,

Hol Kazinczydnak keze szent örömmel

Nyújta borostyánt;

S Léthe áradt rám! elenyészik a föld,

Lelkes élettel ragad édenébe

Delius, s mellem magasabb erőkkel

Kezd dagadozni.