A NAGY HITETŐ

Költők költője, gyermek halálig,

Ha körülfogtak bitóbánatok,

Drága, isteni Együgyüséged

Csak ennyit szólalt fojtott sírással:

Harmadnap föltámadok.

Néped nem volt s papi-fejedelmek

Mégis aggódtak, hogy majd mit mível

Egy zavaros beszéded visszhangja

Már gyülő-seregével Igédnek

S nagyra nőtt sziveivel.

Megint a jó Pilátust keresték

Sápadtan minden farizeusok:

Adjon a sírhoz több katonát még,

Mert bolondok, csalók és varázslók

Az eféle krisztusok.

És pénzt vevének a katonák föl,

Koporsód száját akik őrizék,

Mert hátha mégiscsak föltámadnál

S amit vértajtékos, szép szád mondott:

Égi s ezernyi igék.

Minden költők közül te kaptad

Keresztek és bitók legjobbikát,

Mert minden költők költője voltál,

Kiben istenien oldódtak meg

Legemberibb, legalázóbb igák.

Óh, be szép a te neved, szép Krisztus

S így árulkodtak: »a nagy Hitető«,

Így árulkodták Pilátusnak

Ma is nagyszerű példaságod:

Isten, Torony és Tető.

Nagy Hitető, sokan veled tartunk,

Nagy Elárult, úgy fáj, hogy itt vagyunk,

Úgy vágyjuk jég-ajkunkra az ajkad

S mondani te Együgyűségeddel:

Harmadnap föltámadunk.