A nagy temető

Bús hómezőkön visz végig az út,

Ó, ez a nagy fehérség oly sötét,

Az ég tátongó, szürke alagút,

Mely fojtón ontja rőt, dohos ködét.

Fekete erdők rémlenek felénk,

Visszhangos jajtól hangos a vadon,

Tán farkasok keserve tör elénk,

Tán bolygó árnyaké e siralom?

Bús hómezőkön szikrák hullanak,

A dermedt éjbe lángol a salak

És az örök fehérség nőve nő.

Érzem, mi szűk e szomorú világ,

Érzem, mint borul, domborul miránk

E temető, ez óriás temető.