A nagymélt. gróf Széchényi Ferenc Ő excellenciája nemzeti könyvtárjára

Hol jártok, óh félistenek, óh nemes

Árnyékok, itten? Ki s mi hozott ugyan

E Hortobágy pusztái mellé,

E magyar Arkadiába, kérlek?

Ti új világot szórtok az én setét

Honnyomba s új fényt: érezem isteni

Ihlésteket; s lantot ragadván,

Hódolok ellene-állhatatlan

Súgáritoknak. Volt az arany világ,

Melyben az égnek sorsosi a szelíd

Emberhez is bészálltak. Így lett

A Filemon kalyibája templom.

Ti, halhatatlan lelkek! az érdemet

Megsokszorozván drága hazátokon,

Buzgányra termett markotokba

Pindusi tollat egyengetétek.

S most már az azur menny palotáiban,

A mennyköveknek hámorain feljűl,

Megistenített ajjakokkal

Vészitek a diadalmi nektárt.

Mégis magános nyugta-helyén, ihol,

Egy elfelejtett kis danolót s magyart

Meglátogattok: mint köszönjem

Isteni táborotok malasztját?

Kúlcsárom! itt vagy? tán te valál dicső

Félisteninknek jó kalaúzza, szólj?

Hogy hű barátságod fogadjam

S isteneinkre töményt bocsássak.

„Ne nékem intézd a köszönést, magyar!

Ne nékem intézz tárogatót, töményt:

A cenki óltárokra tartsad

Innepi tárogatód, töményed.

Tudod, hogy ott áll temploma a szelíd

Múzsáknak, ott van pitvara a fejér

Jótételeknek! ott adott helyt

Kalliopédnak ama nagy ember,

Ki nemzetünknek lantosit és jeles

Íróit a közfényre kiállatá.

Gőzburkok űlték szent neveknek

Érdemit a buta Léthe partján:

Széchényi csendes virtusa bétöré

Az ólom-éjnek százszeres ajtait,

És nemzetünk kertébe rakta

A siket Élizium babérit.

Most látogatják régi tudósaink,

Vagy elfogadják, hív unokáikat.

Hozzád is elkísértem őket

A kegyes életadó szavára.”

Óh, gyáva lantom húrja, miért rebegsz?

Óh, mért nem onthatsz oly teli hangokat,

Amílyeken az égi szférák

Hármoniáznak az Isten-áldó

Mindennek öblén? Méoni trombiták,

Lezbószi lantok dörgik az emberek

Meggyilkolóit, s homlokoknak

Tiszteletére babért kötöznek.

Egy, tartományok pestise, milliom

Élőket öl meg; s imhol, az ő neve

Hérós: Ugyan neked mit adjunk,

Óh te, ki annyi halottat ismét

Életre hoztál? óh, te ki annyi sok

Élőknek édes gyámola, dísze vagy.

Nagy gróf! az élők s holtak együtt

Zengedezik kezeid csudáját.

Ní, a jövendők, ní, az utóvilág

Képes piaccát látom az éj alól

Felnyúlni, s a Széchényi névvel

Hallom az aeonokat susogni:

Gyémánt kopáccsal, nézd, uram, a komoly

Történeteknek termetes angyalát

Nézd, nézd, neved roppant betűkkel

Vágja be a Krapak oldalába.