A nap innepe

„Idvez légy, áldás forrása,

Világosság tengere,

Munkás halandók lámpása,

Életünk rúgó-ere!

Te mutatod meg minékünk,

Mi fejér, mi fekete?

Te általad bús vidékünk

Örömkertté tétete.

Halmainkat, völgyeinket

Örömbe öltözteted

És sorvadó beteginket

Erőddel élesztgeted.

Süss atyáink templomába,

Süss szent súgáriddal bé

S a setét telet honjába

Kergesd, tőlünk másfelé.

Im, az innep szűzecskéi

Elődbe kiszállanak,

S jótéted első zsengéi

Kaskáikban látszanak.

Fogadd el ez apróságot

Hozzánk-jöttöd innepén,

Óh te, ki fényt s gazdagságot

Hintesz el Pérú gyepén!”

Az inkák így éneklének,

Így a nap leányai,

Így a Kuszkó szent helyének

Minden béavattjai,

Midőn hozzájuk megtére

A rokon nap fényivel

És hazájok édenjére

Fényt és termést szóra el.

Hát mi miként innepeljünk

Néked, óh keszthelyi nap,

Kitől éden lesz lakhelyünk.

Kitől népünk fényre kap?

Óh, tiszteld minden haboddal,

Balatonnak Tétise!

Mert ki tesz jót tájékoddal?

Festetics, vagy senki se.