A NÉMULÁS BOSSZÚJA

Nyelvét kivágták

S halálra epedtek azok,

Akik igazitó szavát

Szerették és vágyva kivánták.

Úgy élt a Pusztán

Az elnémitott remete,

Mint hő-nyári melódiák

Süket délutánokban úszván.

S aztán, hogy csönd lett,

Minden fájás és szenvedés,

Részvét és hallgatás kitört,

Ami a némában gyülemlett.

Soha még harsogásnak

Harsogása nem volt ilyen

S bőségesen a remete

Igéit zengve szórta másnak.

S együgyüeknek

Dühe és gyásza meglapult

S a kivágott nyelv úgy beszélt,

Mint egy isten, ki rendez s büntet.