A NYÁRI DÉLUTÁNOK

Mikor az Ég furcsa, lila-kék

S találkákra mennek a lyányok,

Óh, be titkosak, különösek

Ezek a nyári délutánok.

Járunk bolondul és ittasan

Nagyvárosi utcákon égve,

Fekete, szigoru vonalak

Rajzolódnak a nyári Égre.

A város árnyas és remegő,

Ezer tornya, kéménye, karja

Úgy mered a csókos Ég felé,

Mikéntha ölelni akarna.

Mint zavarodott szerelmesek,

Pírral s pihegve szemben állnak

Az Ég s a Város. Szivük dobog

Vad ritmusára a Halálnak.

Szemünk könnyes, mégis nevetünk,

Föl-föltekintve vágyva, félve

Arra, ki szép s kit nem ismerünk,

Hideg szeretőnkre, az Égre.

S ott fenn az Égen, ott valahol,

Egy-egy pillantást visszavetnek.

Sírván nevetünk az Ég alatt

S ott fenn, ott fenn, ott is nevetnek.