A NYILTAK

Ezek fognak korán megölni,

ezek a fárasztó éjjek:

amikor véremtől idegen vérből

hörpintek, hogy holnapig éljek.

Mert szintelen csók a vándor csókja,

mit elejt az uccai sárba.

De kell az a csók, mert duzzad a sár,

és az út belefúl a mocsárba.

Szentek a fáradt pilláju nők,

a lomhavérüek, a nyiltak.

De az ablakon át egy tiszta leány

a csókokra be-bekacsintgat.

És tiszta kezét ajakára teszi

s megszámlálja csókunk a sárban.

A megvert szivü hímek reggel ezért

szédülnek el oly halaványan.

Ez veti szét a függönyöket

a sok bánatos vándori nászon.

Átkozott minden tiszta leány

és áldott legyen minden idegen vászon!