A PALACE-BAN...

Hát újra itt. Őszi hegyek közt,

Újra rosszkedvűn betegen,

Köhécselni a többiek közt,

Míg szél üvölt a szirteken.

Akik szeretnek, messze vannak,

Akit szeretek, messze van,

- És jaj, tán minden veszve van -

Mondogatom tompán magamnak,

Míg hallgatom: a rengetegnek

Fenyőbordái hogy recsegnek,

Mert ölelgeti óriás

Karjaival az Elmulás.

Elnyújtózom a fekvőszéken,

Akárcsak egy kezdő halott,

S nézem az októberi égen

A két korai csillagot:

Balról arany lángok riadnak,

Fenséggel gyúl ki Jupiter,

Míg jobbról bájjal tűzi fel

Ametiszt-fátyolát Nyugatnak

Vénusz, az éteri hetéra...

Ó, boldog planéták! mit ér a

Földi ember csöpp élete,

Amelynek rossz kín a fele?

Akartam lenni csillag én is,

A Végtelenség gyermeke,

Valaki, aki szárny is, fény is,

Örök szépségek hírnöke -

De lehet-e repülni annak,

Ki teste rabszolgája lett,

Kinek már mindenekfelett

Csak “hő”-i és “kiló”-i vannak,

S ki csak csomó rút vegyi bomlás?

Jaj!... sóhajba vesző káromlás

Dühe ráng romló testemen...

Az istenit!... jaj, istenem!...

De szól a gong. A vacsorára

- Legfőbb szertartás itt - gyerünk!

Illatszert kenek koponyámra,

Rendben a nyakkendő, az üng?

Feszülten ül ki-ki helyére,

A Vigaszt lessük... s torz, derűs

Shimmybe kezd egy hegedűs;

Dekadens és szőke fejére

A hölgyek gyúlt mosolyt dobálnak;

A nagy terem zajos lokálnak

Fonák és fájó párja lesz:

Az esti lázak bárja ez!

Vigaszt!... mindegy, bölcset, bolondot,

Csak kínom szebbre fesse át -

Imádságot vagy vad kalandot,

Egy angyalt vagy egy bestiát!

Vagy csak annyit, hogy míg a liften

Szép asszonyok szállnak velem,

Eldadoghassam hirtelen:

...Kérem... én... most... meghalok itten...

Legyenek jók... isten nevében...

Simítsák meg az arcom szépen...

Anyásan... lágyan... ha lehet...

S tiszteltetem az életet...