A pásztorlányka

Eső pereg, eső pereg,

Kísértetes szellő zokog csak,

Ködárban varjúhad kereng,

Nincs híre dalnak, nincs virágnak.

Elhallgatott a szós tücsök,

A munkás nép kedves zenésze,

Fészket keres minden, mi él,

A pásztortűz hamváig ége.

Megnépesült a kis falu,

Vigan füstölnek a kémények,

Alóluk mécses pislogat,

S zeng esténkint fonói ének.

Ez élet, lány, veled jöve

Közénk, s maradt kint a hideg tél.

Átellenes kis ablakod

Fagyán, ah, egy új bájvirág kél.

Ne jőne csak az a tavasz -

Ki a hegyekbe visz magával,

Az élet elkísér megint,

S maradhatunk a tél fagyával.

Előtted hírnökűl kiszáll

A kis pacsirta, és dalára

Legszebb mezében jő eléd

A pusztaság testvér virága.

Felserken a visszhang s figyel,

Ha ajkaidnak dalja zendül,

S amint sír, vágyik és mosolyg,

Dalos madár lesz mindenikbül.

Csak én ha áttekintek, ah,

Kis ablakodba, rózsa lesz ott -

Nekem csak halvány fagyvirág -

Arcád helyett, mely átmosolygott.