A patikának üvegajtajában

A patikának üvegajtajában

búsul, búsul

egy gyógyszerészsegéd.

És fuvolája egyre fújdogálja

szegény, szegény

egyűgyű énekét.

Ha elmehetnék innen messze tájra,

igen, igen,

így szól a fuvola.

Csak menni, menni, mindörökre menni,

tovább, tovább

s nem tudni, hogy hova.

A temetésemen sok nefelejcs lesz,

virág, virág,

virágos sír fogad.

Fiatal szája így ríkatja folyton

búsan, búsan

az ódon sípokat.

Ki tudja, mért, s ki tudja, hogy mióta?

Zenél, zenél,

s ki tudja, hova jut?

Az ablakon lenéz egy szőke asszony,

lenéz, lenéz,

de oly sötét az út.

Olajlámpája vérvörösen ég már,

lobog, lobog

és künn köd és homály.

Kopott ezüstbillentyűkön az újja,

s az ősz, az ősz

ővéle fuvolál...