A PATVARISTA

Mi kik előbb vizen és sáson kényünkre hajóztunk,

S a dagadó habokat széltiben úszva verénk,

Most szűk hajlékban keserű firkára szorúltunk,

Papiros úgyse! kezünk megszakad, annyit irunk.

Lát maga a kegyes ég, és szán és sír is ugyancsak,

Hogy tele van tájunk drága siralmaival,

S már csak eget s vizeket látunk, s még így ha soká tart,

Földesurunk Görbőn vagy viza, vagy csuka lesz;

Vagy ha ugyan szigetecske marad a puszta homokdomb

Bár Tuhutum lássék, annyira vízbe merűl.

Így van most dolgunk, míg benn a tinta parancsol,

Künn Neptunus uram ostromol árjaival.

De csak rajta, erőlködjék! Mind vége lesz ennek.

A feketés tenger már kifogy, annyit iránk,

A többit pedig elnyeli majd egy biztosi gége:

Ily madarak szomját egy Kapos el nem üti.