A patyolat

Levetkezett kedvesem,

Már feredni készűl:

Jer Múzsám! majd meglesem,

Milyen ruha nélkűl.

De látod-é? nem mutatja

Ő e bokroknak kincsemet,

Őrzi vékony patyolatja

Gyönyörűségemet.

Mint a napnak tekínteti,

Mikor a setét felhőkből kivetkezik,

Kiderűl s magát szebben kedvelteti,

Ha csak vékony ködök fedezik:

Úgy az ő szépségei,

Melyeket a ruha fedett,

Komor fedelei

Közűl kifényesedett.

És most csak egy világos

Ködből súgározik,

Melyből súgára méltóságos

Fénnyel játszadozik. -

Oszolj széjjel, kis selyem köd, tisztúlj fel,

Ne fogd el napomat, kis fellegecske!

Bár tégedet drága pénzért, tanúlt kézzel

Szövött is az ázsiai legszebb menyecske.