A PATYOLAT ÜZENETE

Meghurcolt a Vér, ez a Pokolba

Bomolva, romolva

Vágtató, tüzes fogat

S most lenget utánam jelt

A Patyolat.

Most, most szeretnék lenni bátran

Élet-tagadó, szűz, makulátlan,

Vágytalan és tiszta.

Most, mikor már nem térhetek vissza,

Átkozom gerjedelmem,

Az elsőt, amely vágyat adott,

Az első, szennyes gondolatot.

Szerelmem,

Ki olyan hamar ébredt,

Óh, emlékek, emlékek,

Csak egy kicsit ne bántanátok.

Minden volt dolgom egy-egy átok,

Szégyen:

Boldog, ki Isten kegyelmében

Fehérre aszatja magát.

Tíz-húsz, szent bőjtű, kámzsás barát

Szép árnyéka táncol körül:

Be boldog, aki nem örül:

Jaj, be piszkos ruha az Élet

S a Vér be nyomorult, be ronda.

Harmincnégy esztendős, vén koromba,

Mindenek túlján,

Undorodván s szépen butulván,

De, jaj, mégis tudván sokat,

Sírva nézem, hogy kendőt lenget

Késetten az én bűnös lelkem

S egyetlen, igazi szerelmem:

A Patyolat.