A pécsi minaret

Égbeszökő karcsú kő-derekát

Ölelték véreskarú századok,

Ernyedten engedték el azután

S félve: dörgő robajjal dőlni fog.

De nem dőlt, megállt csorbítatlanul,

Csak árván maradt a török torony,

Mint dagály után üres csigaház

A tengerlátogatta homokon.

Úgy rémlik, engesztelő oszlop ez

Két testvérgyilkos sírhalma felett:

Szembejöttek a sors sikátorán,

S vívtak, míg mind a kettő elesett.

Körülöttük népek bozótja nőtt,

Azt öntözgette ez a balga vér,

A késő bánat árva oszlopán

Kereszt és félhold immár összefér.

Isten, Allah egyformán büntetett:

Meghalt Mátyás és meghalt Szolimán...

Mereng, mereng a méla minaret

A pécsi kórház csöndes udvarán.