A’ Prímás Herczeg’ Képére.

E’ képre nézvén, érdemes Olvasó!

édes Hazánknak férjfias oszlopát,

Relígyiónknak gondos attyát,

RUDNAY Herczeget ösmered meg.

Ne tarts, ha sorsod köz vagy alábbvaló,

ha tán ügyednek mostohaságai

méltatlanúl homályosíttyák

kéttelen érdemeit nevednek;

ne tarts hatalmas rangra emelkedett

új fénykörétűl. Sínleni látta Ő,

mint Lelki Pásztor, a’ szegénynek

oszlopolatlan ügyét gyakorta,

‘s irgalmat önkint érzeni megtanúlt.

Szemlélte sokszor veszteni a’ szelíd

Jámbort, kit üldözőbe vettek

titkos inassai a’ gonosznak;

‘s buzgón sohajtott érte, ha Őnmaga

nem birt ügyével. Hajdani főnemes

ágbúl szakadván, nem kerűlte

még is az al hivatalt, hogy ebbűl

garádicsonkint a’ magosabbakot

megérdemelvén, a’ habozó müvest

biztatni, a’ serényt böcsűlni,

‘s érdemeit megitélni tudgya.

Hűség, serénység, isteni félelem,

szelíd igazság, ajtatos irgalom

fénylettek angyal életének

szent nyomainn, valamerre fordúlt.

Óh! tartsd meg Isten! hosszas üdőszakig,

tartsd meg Hazánknak! Hadd különözze meg

a’ jámboroknak árva nyáját

czinkositúl az agyas gonosznak.

Hadd űzze széjjel csalfa homállyait

a’ színkedésnek, mellyek az eggyügyűt

veszélyes útra édesitik.

Hadd tegye helyre az elriasztott

erkölccsel a’ hűltt istenes életet;

‘s az érzeménynek mennyei repteit.

Mert áh! az észt csak a’ nemes szív

szenteli fel deli béllyegünknek.