A PUSZTA RÉMEI

„Ez-e hát a puszta? ama híres puszta?

Csikósok, betyárok, poéták édene?

Melynek képeit már annyiszor elnyúzta

A festő, a költő, színpad, tánc és zene?

Hadd lássalak egyszer, zsálya-koszorúzta

Áldatlan áldozók özvegyi mindene!

Hadd lássam csodánál csodásabb világod:

Csárdáid, kútgémed, fényes délibábod!”

Szólt az ifju művész, vándorbot kezében.

Amint szeme előtt tágul a határ;

Nézése megfárad az unalmas képen:

Most látja először... s oly rég látta már!

Hiába kalandoz szeme földön-égen:

Egy olaj-ágacskát sem hoz e madár,

Mint a holló, melyet széles a világra

Bujdosni bocsátott az ősz pátriárka.

Korán útnak indult...