A rab halála

Kopogtatnak ajtómon... lelkemre

Sejtelmek rózsás felhője száll;

Azt suttogja egy sötét lakója

Szenvedő lelkemnek: ‘a halál!’

Kedves vendég... de hadd imádkozzam,

Várj kevéssé, majd ajtót nyitok...

- Zsarnokok! - egy percnyi szabadságot,

Csak egy percnyit, amíg meghalok!

Mi a börtön sötét éjszakája?

Itten éltem át egy életet;

Ifju voltam, szellemem szikrája

Világitott nékem nap helyett.

De amit nem vehetett el ember,

Elrablák azt az évek, napok...

- Zsarnokok! - egy percnyi szabadságot,

Csak egy percnyit, amíg meghalok!

Szabadságért éltem én örökké,

- De ki éli kedvén életét?

Rabbá lettem, s e kemény falak közt

Összezúztam lelkem erejét!

Testvéremmé nőtt már itten a lánc,

Nélküle tán menni se tudok;

De azért egy percnyi szabadságot,

Csak egy percnyit, amíg meghalok!

Börtönömnek legelső vendége,

Jöjj be hozzánk jószívű halál,

Megadod te, amit emberek közt

A nagy lélek sohase talál.

Jöjj be hozzám zarándok csuhádban

Te közös, igénytelen barát.

- Zsarnokok! - egy percnyi rabságot még,

Itt már az, ki szabadságot ád!