A RABKÖLTŐ.

Volnék, mint sas, szabad

Uratlan bérceken,

Fellengő szárnyakon

Röpűlne énekem.

Magas dalt zengenék

Emelni lelkeket,

Szavam betöltené

A földet és eget.

Zengnék polgári rényt,

Szabadságot, hazát;

Elővarázslanám

Rómát és Graeciát.

A nagy Demosthenest

S elméje ostromát,

A halvány Cassiust,

Brutus véres hadát.

Zengnék győzelmeket,

Dicsőséges halált,

Nándornak bajnokát,

S fiát a nagy királyt.

És annyi gyász időt,

És annyi zivatart,

Melyeknek ostroma

Elveszté a magyart.

S ah rólad is, te új

Világ félistene,

Washington, énekem

Föllengve zengene.

Lefesteném, mi bölcs

Elvekre alkotád

Túl messze tengeren

Ama boldog hazát,

Hová e vérező

Kebel sohajtozik,

Hol emberkény helyett

Törvény uralkodik.

De én nem szállhatok,

Leláncolt rabmadár,

Kit korlátok közé

Önkény hatalma zár.

Zengnek csak bút, panaszt,

Nehéz gyötrelmimet,

Míg börtönöm kinyíl,

Vagy kínom eltemet.