A RÁKÓCZI VÉN HARANGJA

A Rákóczi vén harangja,

Ha megkondul,

Panaszosan sír a hangja

Meg nem értett fájdalomtul.

Síró szava elzúg, elszáll

Messze, messze -

Mintha minden kondulása

Egy hatalmas sóhaj lenne...

Nem így szólott, nem ily búsan

Messze régen:

Lelkesítő honfi-tűz volt

Hivogató érc-nyelvében.

Zúgó szaván fölcsendült a

Hála-ének,

Szive dobbant győzedelmes

Labanc-verő hajdu-népnek.

Ő még látta a régen múlt

Nagy időket,

Még látta a szabadságot,

Hősiesen kiküzdőket.

Még a magyar dicsőségnek

Látta fényét,

Visszaverte egy hatalmas

Szabad népnek szívverését...

...Síró hangon szól Rákóczi

Vén harangja,

Jaj, de kevés szívet talál,

Ki panaszát visszaadja.

A szabadság, mely fölemelt

Egy világot,

Megtagadva egy harangnak

Érckeblébe visszaszállott.

S a hideg érc úgy megérti

Bús fájdalmát,

Siratja a szabadságnak

Elveszitett birodalmát...

A Rákóczi vén harangja,

Ha megkondul,

Panaszosan szól a hangja

Elfelejtett hősi korrul...