A REGGEL

Földünk mind hegyesebb szög alatt fordítja keletnek

A pontot, hol az én pusztai kis lakom áll.

Szőke világát már az égen terjeszti előre

A Nap s jelzi mikép fordulok arrafelé.

Majd pirosabb színt vált, megtörvén fénye a földi

Fennlebegő párák ködszerü cseppjeiben;

És, mint nagy gömböt, veti a horizonra csalárdúl

A levegő-réteg vérpirosan hüvelyét.

Ez még nem nap - ihol szemmel nézhetni beléje;

Ám, ha derékszög alatt dől zenithemre a fény:

Égő gáztakarója körét meglátom a Napnak,

Mely a mi Földünknél (szám ide!)-szorta nagyobb;

Hogy kicsinek látszik, nagy távolléte okozza,

Oly keskeny szög alatt éri sugára szemem.

Már körül a gyárak kéményeiből viszi nagy fel

Könnyü korom-terhét a nekifűlt levegő.

Vas sinen a gőzgép nagy terhet vonva közelget,

Mert a súrlódás nem köti meg kerekét.

Mily szép most minden, kezdik kilehelni a fák is

Élenyöket, - s széngázt színi be lombjaikon.

A levegő-réteg, mely Földünket beborítja,

Kékszínű tömegén játszva eget mutogat.

Ah de mi ez? Hőség megritkította köröttem

A levegőt s felszáll, váltja rohanva hideg.

Képződnek szaporán s gyülekeznek vizi parányok

S összeverődve, legitt földre csapódnak alá.

Testem is a hőanyt likacsin már veszteni kezdi,

Adieu természet! Vissza lakomba megyek.