A reggelről

Már alélva pislog szép fénye azoknak

Az éjjel szikrádzva égő csillagoknak.

Bíbor pompájokkal már mindjárt elhalnak

Felébredésére a piros hajnalnak,

Mely már mosolyogván a nagy hegytetőkre,

Napkeleti gyöngyöt hint a zőld mezőkre.

Az ég alját piros bársonnyal prémezi,

S aranyos csipkékkel körűl övedezi.

Szép bársony burkokból kihívja azokat

Az estve még félig bimbó virágokat,

Amelyek kitárván szagos kebeleket,

Béfűszerszámozzák az egész vidéket.

Melyet hűs szárnyokra szedvén fel a szelek,

A kies vőlgyeket bényargalják velek,

Sőt a forrást fedő bokrokra leszállnak

És egy fűszerszámos templomot csinálnak,

Amelynek pirosló rózsából rakatott

Oltárára hint le a hajnal harmatot,

Melyen asztag temjént gyújtván fel a szelek,

Az egész szent helyet béfüstölik velek;

Melynek az ambránál éltetőbb illatja

Ártatlan érzéssel a lelket elhatja.

Erre a madarak koncerti zengenek,

S a lélekben egy szép érzést teremtenek.

A szelek is áldó éneket suttognak,

S rá tisztelő fővel a fűvek hajlognak.