A régi kert

Szeretek itt olvasni, a kertben, a szőllőlugas alatt,

ahol a könyvre apró kerek fényfoltokat vet a nap -

mind titkos lencse fényköre titkos mikroszkóp alatt,

amelyben titkos porszemek szálló árnyai mozganak.

Itt csak egyszerű virágok vannak: árvácskavirág,

petúnia, muskátli, dáhlia és georginák,

és rózsa, rózsa! - A reggelnek még a zöld gyep örül,

a zöld gyep és a barna lóher az ágyások körül.

Nem tudok én már dalolni cifra mértéken, rimen,

csak ily hanyagon, mint ez a kert dalol, porosan, szeliden

ahonnan az utcára semmise néz, csak a jegenyeakác

sárga fejével; mert nagyobb szegény mint az emeletes ház.

Talán örökké lehetne verselni rólad régi kert,

vén köhögős kutadról, mely szalma közt fázva telelt,

a tamariszkról, melynek bőre ráncos és durva mint a vén emberé

s mégis oly virágos gyengeszép ágakat nyujt az ég felé!

Gyerekkoromban a levelekbe szerettem harapni mint a csikó.

Tudtam: keserű ízű az orgona, illatos zamattal leveles a dió.

Sokszor álmodoztam diólevél-ágyrul, ott volna délután heverni jó!

Ott volna valami szépmellű kisleányt ölelni jó!

Este ha a kertre a hosszú ház árnyéka lassan ráfeküszik,

sűrű nyári este a forró légben fülledt illat úszik.

Tikkadtan a magas fának üzen akkor titkon a kis virág:

»Te messze látsz, bátya, mondd meg, jön-e már a holdvilág?«

Ház, pince, istálló, félszer, körülötted régi kert.

Elül ami házunk, emeletes, de mégis fehérre meszelt

zöld ablakokkal; oldalt a szomszédé, alacsony, falusi, nádfödeles

(hányszor kihúztam nyílnak a nádat, indián voltam, ki nyilazva les!)

Kert mögött az udvar, a régi félszer ott áll az udvaron

négy vályogoszlopon, benn mosókemence, mángorló, ócska lom.

A vályogról hull a mész. Az istálló is ott van, rég üres, törött az ablaka:

nagyapám virgonc lovai álltak a jászol előtt valaha.

Foltos, szalmás a vályog. A gerendák közt fecskék keringnek. Pincetorok,

hűsöng, nagy hordók, misztikusan, jó pénz, jó mámorok, kadarkaborok.

Szemközt nagy bálvány fakapu néz ki az utcára, zöld rácsos, szép.

S künn a ház előtt évrül-évre eszi az utcát az akácos Séd.