A régi kispap

Ki álltam egykor oltárod derengő

Kora reggeli fényében s a tömjént

Égettem szent neved dicséretére

És földre hulltam hófehér-pirosban

A csengetyű szavára és szívemben

Éreztem testedet repesni, Krisztus,

Bocsáss meg, hogy az élet messze sodrott,

Örvénybe és tengerre és hinárra,

Én mindig, mindenütt sírván reád

Gondoltam, téged hívtalak, neked

Gyújtottam énekek és bánatok

Mécsét és hófehér ruhámra hulló

Minden sarat és szitkot letöröltem

S a legmélyebb örvény mélyén, halálom

Száz éjjelén és gyönyörömnek ágyán

Feléd rebegtem egy múló fohászt,

Egy örök sóhajt és a régi kispap

Ma új hitében, hitvalló keményen

Azt hirdeti, mint evangélium:

Hogy szent az élet és jóság az Isten

S elmúlnak föld és ég, de az Ige,

A Szeretet marad s győz. Ámen, Ámen.