A RÉGI ÜDŐK EMLÉKEZETE

Tehát ezekre kelle jutnod, ó Haza!

Hogy ön fiad tiporjon el,

S pártos kezekkel tépje, fossza kebledet,

Mely szűlte és nevelte őt?

Hah! rút hasonlás! általad fogy a Magyar,

Mérged csavarja őt alá,

Úgy hogy ne lássa majdan a dicső Eget,

Holott ragyognak Ősei,

S őrülten a vitézi tűz helyett dühös

Pártok vezessék fegyverét;

Hogy más kegyéből várja a magasztalást,

S nem szíve, karja adja meg.

Ha valaha (ments meg Nemzetemnek Istene!)

Így elfajulna a Magyar,

A vad Tatár még kétszerezve táborát

Ismét rohanjon ellene,

S minden veszély, melyet kiálltak Ősei,

Szálljon fejére, s döntse meg;

Előbb, hogysem felejtse férjfi érdemét

És rút alázat nyomja le.

O! ezt kivánom én, ha tán utóbb imígy

Megrontna pártos érzeted,

Hogy férjfi korban; nem gyalázatok között,

S lassan fogyasztó módokon;

Hanem iszonyú fölséggel a villám szerínt

Tünj el, dicsőn halj, s vessz magyar!

Ekkép beszélt elkeseredetten egy Hazafi

Látván Hazája térein

A sok Magyart, kit átkosan teríte le

Külső segéddel a Magyar.

Igy szólt: utánna jajdúlt a vidék szele,

S rá zúga egy bús fergeteg;

Irtóztatón morgott szavára a hegy is,

És hármasan dörögte vissza: „vessz Magyar!”