A rejtelmes virág

Assyriában, régen

Esett ez az eset,

Ropott legendák szólnak

Róla, de keveset.

Király kertjében egy nap,

Nem tudom a napot -

Egy idegen, csodás

Virág találtatott.

Szára magas, királyi,

A kelyhe néma, zárt,

Tán ma is lázba ejtne

Nem egy virágbazárt.

Kertész nem ösmeré.

Bár tudománya sok, -

Király parancsára

Jöttek a mágusok.

Vontak bűvkört köréje,

Fehéret, feketét.

Az idegen, csodás

Virágot nézdelék.

Csend volt, lehete hallni

Kísértet-lépteket,

Míg a legidősb mágus

Szólni merészkedett:

„E virág bimbajára

Uram, király, vigyázz!

Ettől jövend fajodra

És udvarodra gyász.

E virág csukott kelyhét

Figyeld: mikor hasad,

Akkor tipord le, vissza

Nem jő a pillanat.

Mert ha kinyílt egyszer

Szelíd, fehér ajka:

Arcod, uram takard el,

Nincs hatalmad rajta.”

S állíták a virágot

Komor őrök közé,

Rá napfény nem mosolygott,

Harmat nem öntözé.

A zsarnok szólt: Hadd látom:

Hogy esnek a csodák!

S figyelték éjjel-nappal

Fegyveres katonák.

S csak néha borzadtak el

A zárt kehely előtt,

Sejtve a bennerejlő

Hallgatag ős-erőt.

Sejtve, hogy lehetetlent

Leső emberszemek,

A virág nyíltát lesve

Az Istent lesik meg.

S ő csak kész alkotást

Ád az embernek át,

S amíg benn dolgozik,

Nem mutatja magát.

Az elüldözött álom

Véresre marta fel

Az őr szemét. - Mosolygott

S aludt a zárt kehely.

Miatta minden talpig

Acélba öltözött,

Ő pihent: Isten álma

Tigris-fogak között.

S aztán - egy éjjel mégis

- Így esnek a csodák:

Az őrség szunnyadott el, -

S kinyílott a virág.